Teljeskörű szakmai ügyintézés. Korrekt pontos munka végzés. Ajánlani tudom mindenkinek.

Szilvia

Adéllal az ingatlanirodán keresztül történő házvásárlás során kerültünk kapcsolatba. Amikor egyértelművé vált, hogy kölcsönre lesz szükségünk, megpróbáltam önállóan utánanézni az ezzel kapcsolatos tennivalóknak és papíroknak, azonban ennek a lebonyolítása számomra lehetetlen feladatnak tűnt. Nagyon örültem, amikor lehetőségünk nyílt egy szakember segítségét kérni, Adél nyugodt profizmusával azonnal elnyerte a bizalmunkat. A későbbiekben sem csalódtunk, segített mindenben, elérhető volt, rövid határidőkkel dolgozott, az egész ügyintézés nagyon egyszerűnek tűnt vele, miközben tudtam, mennyire bonyolult valójában. Jó szívvel ajánlom mindenkinek, aki hozzánk hasonlóan nem jártas a pénzügyek terén, Adél elejétől a végéig levezényli az egész folyamatot a lehető legrövidebb idő alatt.

Szöllősi Anita

Az ingatlaneladás olyan gyorsan és rendben ment, amit előre el sem tudtam képzelni. Henrietta gyors, megbizható , kedves , korrekt és még nem tudom mit lehetne felsorolni. És tényleg az történik, hogy megtalálja azt a vevőt akit a gyakorlatlan eladó képtelen lenne. Nagyon sok köszönettel tartozom.

Dr. N. Judit

Barátságos kedves segítőkész lelkiismeretes embert ismertem meg a személyedben. Mindenkinek így kellene viselkednie, minden embernek.

Varga-Bokor Ancsi

Szilvási Judit személyében egy ízig vérig ingatlanost ismertem meg, aki maximálisan képviseli az ügyfele érdekeit. Segít mindenben, bármikor rendelkezésre áll,nagyon megnyerő, intelligens. Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy felajánlotta segítségét az ingatlan értékesítésben, hiszen személyében nem csak egy jó ingatlanost, hanem egy nagyon kedves, megnyerő hölgyet is megismerhettem. Természetesen Ő értékesítette az ingatlanunkat. Keressék bátran, benne sosem fognak csalódni !

Bordács Katalin

Alapos. Profi. Megbízható.

Viktor

Néhány hónapja bíztunk meg Bettinát ingatlanuk értékesítésével, amely az eladó és vevő részéről is megelégedéssel zárult. Bettinában egy felkészült, empatikus személyiségét ismertünk meg, aki végigkövette az értékesítés egész folyamatát, s arról rendszeresen informált bennünket. Ági, Balázs

Pozsgai Balázsné

Véber László maximális szakértelme és segítőkészsége már nem első alkalommal a segítségünkre volt. Mindenkinek csak ajánlani tudom.

Bite Anikó

Zoltánnal először vevőként találkoztunk.Munkája,mindig alkalmazkodó hozzáállása,személye olyan szimpatikus volt hogy amikor házunk eladására került sor más ajánlatokkal szemben őt választottuk meg az értékesítéssel.Megbízó félként sem csalódtunk.

Andrea Herceg

Nagyon elégedettek voltunk .Mindent korrekten sikerült intéznie.Köszönet és hála.

Szegi Mihályné

Nagy tudással rendelkezik, melyet érthetően megoszt. Ha szükséges többször is elmagyarázza az adatokat, vagy a kérelmek menetét, a lehetőségeket. Türelmes, közvetlen és barátságos, mellyel sikerül egy megbízható és kellemes közeget kialakítania. Bátran ajánlom mindenkinek, akinek szüksége van gyors, hiteles, érthető információkra hitellel, lakás-ház vásárlással kapcsolatban.

Kiss Mónika

E-mail-ben kaptam tölle egy ajánlást, majd ezután kerestem meg, hogy értékesítse az ingatlanunkat. Sajnos sok rossz tapasztalatunk volta az ingatlanosokról, de velük szemben János egy nagyon korrekt, fiatalos, precíz, jó kedvű ember. Szinte pillanatok alatt értékesített az ingatlanunkat és minden eladással járó lépésről időben értesített, folyamatos kapcsolattartást biztosított. Mindig a megbeszéltek szerint időben már hamarabb is a helyszinen volt így sose váratott minket. Családos emberként ő biztos tudja mire van szüksége a családoknak , fiataloknak ingatlannal vásárlás és értékesítéskor. Nagyon megbízható, csak ajánlani tudom!

Marik Péter

Hálásan köszönöm Viki munkáját és segítségét, amit végtelen profizmussal és precízen végez. Öröm látni, hogy mennyire elhivatott a szakmája iránt. Számára nincs rossz kérdés, rosszul megfogalmazott mondat, végtelen türelemmel segített minden egyes elakadásomban, míg megtalálta a számomra tökéletes ingatlant. Mindig figyelembe véve az elképzeléseimet, pontosan tudta, hogy melyik kis házikó vár rám. Szívből köszönöm Viki a türelmedet, a segítségedet, a munkádat és nem utolsósorban a barátságodat! :-) Meleg szívvel ajánlom Vikit, tökéletesen érti a munkáját!

Pintér Katalin

Adélban egy felettébb kedves, végletekig segítőkész, türelmes, lelkiismeretes és nem utolsó sorban maximálisan profi szakembert ismertem meg. A hitelügyintézésben olajozottan zajlott minden az ajánlatoktól a hitelügyintézésen át minden. Bátran ajánlom mindenkinek, aki szeretne a lehető legegyszerűbben és leggyorsabban a számára legmegfelelőbb hitelhez jutni.

K. Dániel

Ági egy profi, segítőkész ingatlanos. Nekem nagyon sokat segített, bármilyen kérdés vagy nem várt akadály is merült fel az adásvétellel kapcsolatban. Bátran ajánlom mindenkinek Ágit.

K. Dániel

Eszter nagyon pontos, munkájában precíz, alapos ember. Mindenkinek sok szeretettel ajánlom, akár kiadni, akár eladni szeretne ingatlant!

Bobály Katalin

Bettinával kapcsolatban nagyon pozitívak voltak a tapasztalataink. Elsősorban rendkívül segítőkész és kedves volt, bármit kérdezhettünk tőle az eladó ingatlannal kapcsolatban, mindig kielégítő választ kaptunk rá. Fontos szempont volt, hogy a hirdetésében is valósághűen illusztrálta az adott területet, így nem kellett csalódnunk mikor élőben megtekintettük azt. Nem utolsó sorban, pedig sikeresen és gördülékenyen ment a másik féllel való megállapodás neki köszönhetően.

Gréti és Geri

Kedves Bettina! Köszönjük szépen, hogy találtál nekünk egy szép házat. Nagyon nagyra értékeljük a professzionális munkád. Szívesen ajánlunk aki ingatlant szeretne venni. Sok sikert a továbbiakban.

Vas Erika

Nagyné Vass Katalin nagyon rövid időn belül értékesítette az általunk eladni kívánt ingatlant.Megbízható,készséges,bármikor elérhető.Köszönjük még egyszer!

Ozsváth Tamás

Szakács Katalinnal, a tapolcai ingatlanom (8300 Tapolca Viszló u. 1/C) értékesítése által kerültem kapcsolatba. Fiam és családja ajánlotta, korábban Katalin közreműködésével sikerült értékesíteni családi házukat. Feladata teljesítését, szakmai profizmusa jellemezte. Sikerességét bizonyítja, hogy az általa meghirdetett ingatlan rövid idő alatt (két hét) értékesítésre került. A fentieken túl, a potenciális vevőkkel történő tárgyalás, az ingatlan bemutatása, a mindent kimerítő szakmai tudás, egyaránt azt bizonyítja, hogy Katalin egy kitartó, segítőkész és sikerorientált személy, akire minden helyzetben lehet számítani. Katalinnal történt szerződéses üzleti kapcsolatunk során szerzett tapasztalataim alapján bátran ajánlom őt, a munkához való alázatossága és az emberekkel való bánásmódja nem fog csalódást okozni.

Kocsik Maria Agneta